Sziasztok, Nem tudom, nem leírni ezt a történetet, mert még igazából annyira friss és fájdalmas, hogy úgy érzem meg kell osztanom másokkal, hátha segít másokon. Rajtam mindenképpen...
25éves voltam, és már régóta kacsingattam mások felé, vajon milyen lehet megismerni egy másik és másik lányt? Hajtottak a hormonok a szó szexuális értelmében... A fantáziám lányról lányra járt, és álmomban sem gondoltam volna, hogy valójában mi kell nekem. Megtanultam egy leckét örökre, beleestem egy csapdába, hibáztam: Egy komoly kapcsolat mellett éltem egy másik életet, hazugságokkal tarkítva.
Nagyon szégyellem, amit tettem, de amit most érzek: fájdalmat belül, összetörtséget, gyengeséget, azt nem kívánom senkinek. Megérdemlem, de sohase gondoltam volna, hogy az életembe kerül egy olyan lány, aki iránt megtanulom mi az a boldogság, és az igaz szerelem.
Most úgy érzem, sohasem fogom tudni elfelejteni azt a sok érzelmet, emléket, kalandot, amit átéltem 1év alatt
Több mint 1 éve történt
Hogy megismertem egy lányt, még nem láttam csak levelet váltottunk, de amit leírt, és ahogyan írta, már valahogy elfogott egy érzés, hogy ebbe a lányban van valami érdekes.. Nem tudtuk abbahagyni, a beszélgetést. Mindketten a munkahelyünkön folytattuk le a levelezéseket. Úgy telt az idő hogy észre se vettük, és csak úgy dőltek a szavak egymás után belőlünk. Hihetetlenül sokat mosolyogtam, nevettem, annyira hogy a kollegák néztek már rám furcsán, mi történik velem?! Nem érthették, de hogy is érthették volna: A lány gondolkodása, és Olaszországhoz való vonzódásunk lassan-lassan arra ösztökélt, hogy telefonon folytassuk a beszélgetést. Nagy nehezen felhívtam rejtett számról, és mikor meghallottam a hangját annyira jó érzéssel töltött el, mintha már hallottam volna ezt a hangot... Olyan nyugtató, jókedvű, életteli volt a hangja, mint egy madárkának az ablak előtt.
Beszélgetett a munkájáról, és felületesen mindenről, amiről csak lehetett, nevettünk, és mosolyogtunk, minden olyan más volt, mint az életben, belecsöppentünk valami másba, egy másik világba... Elfedtük a valóságot: hogy mind a kettőnknek van egy társ, aki mellettünk él, több éve, átverve. Igen átverve, mert mikor hazamentünk bele kellett csöppenünk egy másik hibába, még pedig elhitetni a társunkkal, hogy még minden szép, és jó, de mikor lefeküdtünk, az álmunkban, és fantáziánkban már egy másik személy motoszkált.
Nem értem magam, hajtott egy olyan kíváncsiság, amit már rég éreztem, és hihetetlen, de magam is meglepett. NEM a testi vágy volt az, amit éreztem, hanem hogy szeretném még jobban megismerni, milyen lehet az, akivel ilyen sokban hasonlítunk. (Ekkor még úgy tudtuk senki nem él mással.)
Alig vártam, hogy lássam, ki lehet, hogy milyen valójában, féltem, hogy esetleg nem az, aki akinek kiadta magát. Nagyon készültem, és izgultam, hogy ott legyen, és milyen érzés lesz az első találkozás. ( A mai napig sem tudom, miért izgultam ennyire, pedig nem akkor találkoztam először lánnyal.)
Az első találkozás Citadella:
Ott vártam a 7-es busz megállójában, lassan teltek a percek, és figyeltem mindenkit, aki arra járt. Mondtam magamnak, Talán Ő? kizárt… lehetetlen…Féltem, hogy nem jön el, és akkor kicsi késéssel, de leszállt egy akkor szőke rövid hajú lány. Úristen mondom magamnak, Ö lesz, érzem… Hihetetlenül megnyugodtam, és boldog voltam, nem bírtam nem mosolyogni. Fújta a haját a szél összevissza, és egyre közeledett, lefelé nézett, és mikor felnézett, nem bírtam ki, újra mosolyogtam, mint egy vadalma. Odalépett és megzavarodtam, hogy fogok neki köszönni? Puszi?
- Kezdtem volna odahajolni, és akkor nyújtotta a kezét - Gyorsan én is odanyújtottam, és azt kérdeztem én (hülye): - Andi? Te vagy az?! Erre ő elnevette magát, és mondta - igen, én vagyok!. Látszott rajtunk zavarodtak vagyunk, és akkor elkezdtünk sétálni a citadella felé, és a következő „jó” beszólásom: kócos… izé összekócolt a szél, erre meglepődött, biztos azt hitte nem tetszik nekem a haja, pedig nem… épp ellenkezőleg, azt akartam mondani, hogy olyan szép volt, hogy még ma is bennem van az a kép. Sok mindent nem mondtam, be voltam zárkózva, mint egy sün, mikor hozzá akarnak nyúlni. Nem akartam feltárni a gondolataimat, persze ezt ö érezte, és úgy gondolta ez kihívás lesz.
Amilyen nehezen indult az eleje, utána, ahogy mentünk fel, és fel annál könnyebben jöttek a gondolatok, vetkőztük le a gátlásainkat, és ugyan akarta érzékeltetni komolyságát. Legbelül tudtam, hogy olyan kis vidám, és életteli, mint amilyen én is vagyok, és hogy ö igazából nem az a szilárd, komoly ember, hálistennek! (Úgy képzeljétek el hogy egymástól függetlenül ugyan azt a rágót rágcsáltuk, és ugyan az a olasz ruha volt rajtunk)
Sétáltunk és sétáltunk a jó időbe egymás mellett, egyre följebb és följebb, közbe néztem rá oldalról, hátha rám néz, de ö valahogy nem tette. Egyre gyorsabban vettük a levegőt, pedig nem szeretkeztünk, hanem ahogy mentünk fel, úgy fáradtunk. Nem voltunk hozzászokva a hegymenethez. Felértünk gyorsan ittunk, és lecsüccsentünk egy padra, jaj de jó volt, legszívesebben sohase jöttem volna le onnan, mintha mesébe pottyantam volna, de lehet álomvilág az életben, pedig igaz volt minden.
(Hamarosan, ha van időm, folytatom. Köszönöm, és bocsánat ha nem érthető az első publikálásom.)
